Navigáció átugrása.
Címlap

Váltsd meg a saját világod!

Egy átlagos ember túlságosan is elfoglalt ahhoz, hogy a túléléshez szükséges dolgokon kívül mással is foglalkozzon. Ahogy múlik az idő, ez az állapot folyamatosan változik. Van úgy, hogy jut időnk kevésbé fontos dolgokra is, de van amikor szinte semmire sem. Viszont ahogy növekednek a terheink, egyre nyomasztóbbá válik minden, és ilyenkor végképp csak a legfontosabb dolgokkal foglalkozunk.

Ehhez tudnak hozzájárulni azok a körülmények is, amikre mi magunk tulajdonképpen sok ráhatással nem tudunk lenni. Ilyen ez a mostani válságos időszak is. Ebbe beleszólni, hatással lenni rá nem nagyon tudunk. Ennek ellenére érdekes, hogy a legtöbbünkben még is a nagy világmegváltás gondolata fogalmazódik meg a leghamarabb. Pedig ennél fontosabb dolgot is tehetünk. Ilyen pl. a saját pénzügyi tervünk készítése, a kiadásaink és a bevételeink folyamatos vezetése, felügyelete.

Sokan vagyunk, akik ha a pénzről van szó, akkor a pénztárcánkban lévő pár papírra és a mellette heverő fémérmékre gondolunk először, vagy a pénzfelvételénél az automatából kapott bizonylaton szereplő egyenlegükre. Mondjuk is, hogy "Már megint elfogyott a pénzem!", meg hogy "Már megint csak ennyi van a számlámon. Hova tűnt a fizetésem?". Sokkal kevésbé gondoljuk azt végig, hogy mennyit és mire költöttünk. Természetesen a havonta fizetendő számláinkkal tisztában vagyunk, de kevésbé tartjuk nyilván a kisebb összegű, és a rendszertelen kiadásainkat. Pedig hasznos volna.

Ehhez a megállapításig könnyű eljutni, de végre változtatni az eddigi szokásainkon és végre elővenni egy tiszta füzetet és elkezdeni írni bele a bevételeinket és a kiadásainkat, az már egy másik dolog. Általában olyan dolgokat szoktunk tenni, amiről tudjuk, hogy nekünk hasznos, jó nekünk és jó érzést vált ki bennünk. Sokkal kevésbé szeretjük a nyomasztó dolgokat, amik rossz érzéseket keltenek bennünk. És ez még akkor is így van, amikor egyébként volna rá időnk, és lehetőségünk is vele foglalkozni. De hát emberek vagyunk. Hogy megértsük, hogy a pénzügyi terv készítése a jó dolgok csoportjába tartozik, nézzük meg milyen előnyei vannak ennek az egésznek. Mit is nyerhetünk vele?

Pontosan tudjuk, hogy mikor mire költöttünk.

Ha sikerült meggyőznöm a pénzügyi terv készítésének fontosságáról, előnyeiről, akkor még adok egy kis segítséget. Mellékelek egy Excel és egy OpenOffice táblázatot, aminek segítségével hónapról-hónapra vezetheti bevételeit és kiadásait.

Hogyan használja?
A munkafüzet 13 lapot tartalmaz. Mind a 12 hónapot külön-külön és egy éves összesítőt. Nézzük részletesen, hogy az egyes hónapok, milyen részeket tartalmaznak.
  • A rendszeres bevétel blokkba rögzítsük a havi fizetésünket vagy olyan rendszeres forrást, amire hónapról-hónapra számítunk.
  • Az eseti bevétel blokkba a nem tervezett forrásokat írhatjuk.
  • Az aktív megtakarítás részbe az adott hónapban történő tudatos megtakarítás kerüljön. Az aktív megtakarítás jelentse azt, hogy a pénzt tüntessük el a számlánkról a szalmazsákba vagy egy eseti számlára.
  • A munkafüzet jobb oldalán a kiadásokat szerepeltessük. A rendszeres kiadások közé a különböző számláinkat írjuk. Gáz, víz, villany, telefonszámla, stb.
  • Az eseti kiadás blokkja első pillantásra szőrszálhasogatásnak tűnik. Ide célszerű feljegyezni, hogy mire költöttünk melyik napon. Így sokkal áttekinthetőbb és később jól ellenőrizhető. Az adott havi tudatos megtakarítást itt is szerepeltessük, mert így számol helyesen a táblázat. Ennek az a célja, hogy a pénzügyeinket úgy lássuk, mint egy számla egyenleget.

  • Minden cellába pozitív számot írjon!

    Az utolsó összesítő lapon semmilyen teendője nincs. A táblázat mindent automatikusan számol. Az aktív megtakarítás a korábbi lapok adott havi tudatos megtakarításainak összegét tartalmazza, míg a passzív megtakarítás tulajdonképpen az adott hónapban "megmaradt" pénzösszeget jelenti. Az átlag oszlop azért hasznos, mert hónapról-hónapra átlagos megtakarítást számol.

    Hogyan fogjon hozzá?
    Ha az első hónapot becsülettel vezette, akkor a következő hónapot kezdje azzal, hogy az előző havi megtakarítást (aktív+passzív) a fizetés megérkezésekor tegye félre (aktív megtakarítás), ha erre a pénzösszegre az előző hónapban nem volt szüksége, akkor feltehetően ebben a hónapban sem lesz.

    Végül pedig egy gondolat, hogy inspiráljam a táblázat használatára. Gondoljunk bele abba, hogy ha mélypontra kerültünk, akkor az azért van, mert itt az ideje változtatni. Ne a világot váltsuk meg. Váltsuk meg a saját világunkat!
    CsatolmányMéret
    CashFlow.xls73.5 KB
    CashFlow.ods18.89 KB